„A szülők egy része, akiknek ma válaszolni kell, milyen órára adják jövőre gyermeküket, még a »három Miatyánk egy pofonból« indul ki. Bár még nem jártam katolikus hitoktatáson, de egészen biztos vagyok benne, hogy az tökéletesen korszerű, gyerekközpontú; náluk is tankönyvvel, segédanyaggal, tantervvel zajlik a hittan. Számunkra nyilvánvaló, hogy ma egy keresztyén hittanóra olyan program a gyerek életében, ahol tanul, de ahol jól is érzi magát – művelődik, tanul, de élményszerűen – nos, ez a résztvevők számára természetesnek tűnik, ám elfelejtettük mindeddig kellően kommunikálni a világ felé. A Református Egyház új információs honlapja mindenképpen áttörés e téren, egyszerűen, átláthatóan, szépen mondja el azt, ami érdekes lehet a szülő számára.
Jó pár éve az alsóbb osztályosoknak én magam is tartok hittanórákat. A kezdeti szorongásom, miképpen állom meg helyem e feladatban, hamar kellemes meglepetésbe váltott. Nyelvtanárként indultam, és bár voltak olyan tanítványaim, akikkel lehetett idegen nyelven folytatott beszélgetéseket kezdeményezni, ahol a gyerek azon a nyelvi szinten állt, hogy saját gondolatait is bővebben ki tudta már fejteni, azért ez mégiscsak a ritkább egy nyelvtanár életében. A hittanóra megadta számomra azt az örömöt, hogy tudtam beszélgetni a gyerekekkel. Olyan közvetlen módon ismerhettem meg csodálatos ember-palántákat, amire más órákon nem nyílt volna lehetőség. Ami egyben élmény a tanítvány számára is, megnyílhat, leengedheti nap közbeni fölös felszültségeit. Stressz nélkül szólhat. Az egyes történeteket többnyire úgy értik meg a gyerekek, ha bizonyos pontokon rámutatunk saját életük párhuzamaira. Előjön itt sok minden, anélkül, hogy vájkálnánk egymás életében. Iskolai agresszió, tanárok kivételezése, barátságok és veszekedések. A szülő, aki szereti őt, de aki nevel, és nem engedi teljesen szabadjára őt. Közelebb kerül a bibliai történetekhez, mert már tudja kapcsolni. A felszabadító dolog mégiscsak az, hogy a gyermek hihetetlen üzenetet kap közben. Ha elpanaszolja, hogy nem sikerült a dolgozata, és egyáltalán nem is szereti a matekot, egyszerre világossá válik számára, hogy van Valaki, aki akkor is figyel rá és szereti, ha rossz jegyet kapott, és nem érdekli a tanulás. Egyszerre szembesül azzal, amit iskolában soha nem hallhat, hogy emberként, szerető, jóságra igyekvő, olykor elbukó, de a megbánást, a bocsánatkérést ismerő gyerekként szükség van rá, értékes. Függetlenül attól, hogy hányasai vannak, függetlenül attól, hogy milyen gyorsan olvas, vagy milyen a külalakja. Bizonyára ugyanez a tapasztalata a Református hittan kisfilmjében nagyon megnyerő módon nyilatkozó fiatal kolleginának. A hittanóra felszabadít.”